
A NAIK AKK részt vesz az Európai Unió környezetkímélő növényvédelmi gyakorlatának meghonosításában Törökországban. A munkára az Erasmus+ program „ProtectLife” nemzetközi projektje teremt lehetőséget.

Az EU Erasmus+ program projektjében (ProtectLife, 2017-1-TR01-KA202-045641) a NAIK AKK – a lengyel Kertészeti Kutatóintézet (InHort) és a román Mezőgazdaság- és Állatorvos-tudományi Egyetem (USAMV) partnerek mellett – közreműködik abban, hogy elősegítse az EU környezetkímélő növényvédelmi gyakorlatának meghonosítását Törökországban.
A projekt elsődleges célkitűzése az, hogy eredeti ún. "legjobb kezelési eljárásokat" dolgozzon ki a pontszerű növényvédő szeres vízszennyezések megelőzésére, másodlagos célkitűzése pedig az, hogy fejlessze a mezőgazdasági technológusok ez irányú szaktudását. A projekt elősegíti, hogy ez Európai Unióban már megvalósított hasonló gyakorlati és fenntarthatósági oktatási projektek tudásanyaga a török mezőgazdászokhoz is eljusson a megfelelő nemzeti igénypontok szerint, a török konzorciumvezető Központi Növényvédelmi Kutatóintézet egész Törökországra kiterjedő gyakorlatba helyezése mellett. Fontos hazai vonatkozása, hogy munkájába integrálja a hazai Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv célkitűzéseit.
A projektindító konzorciumi ülésre 2018. február 27-28-án Ankarában került sor, ahol a projektben résztvevő felek együttműködési szerződést írtak alá. A projekt honlapjának elérhetősége:
https://www.protectlifeproject.com/about
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
A NAIK AKK közreműködésével zajló Erasmus+ „TOPPlant” (2020-1-AT01-KA202-078107) nemzetközi projekt nyitóülése 2020. november 18-án került megrendezésre. Az üléshez 4 ország (Szlovénia - Biotehniski center Naklo, Ausztria – biohelp GmbH, ipcenter.at GmbH, Horvátország - Sveuciliste u Zagrebu és Magyarország – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ) partnerszervezeteinek képviselői mellett az Osztrák Nemzeti Iroda képviselője is csatlakozott.