
2018. szeptember 18-19-én sikeresen került sor az „Üledékminőségi információs, monitorozási és értékelési rendszer nemzetközi együttműködés elősegítésére a közös Duna-menti vízkezelési gyakorlat érdekében” című (DTP2-093-2.1 – SIMONA), 12 országból 17 konzorciumi partner és 12 stratégiai társpartner intézmény közreműködésével zajló konzorciális projekt indító konzorciális ülése.

A projektindító találkozóra a ljubljanai Szlovén Földtani Intézet szervezésében került sor. Intézetünk munkacsoport-vezető intézményként vesz részt a projektben, és büszkeségünkre szolgál, hogy a projekt minőségügyi vezetői posztját intézetünk munkatársa, Dr. Takács Eszter tölti be. A kutatásról bővebb információ elérhető a projekt honlapján.
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
A NAIK AKK közreműködésével zajló Erasmus+ „TOPPlant” (2020-1-AT01-KA202-078107) nemzetközi projekt nyitóülése 2020. november 18-án került megrendezésre. Az üléshez 4 ország (Szlovénia - Biotehniski center Naklo, Ausztria – biohelp GmbH, ipcenter.at GmbH, Horvátország - Sveuciliste u Zagrebu és Magyarország – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ) partnerszervezeteinek képviselői mellett az Osztrák Nemzeti Iroda képviselője is csatlakozott.